Horgászokmányok árusítása

Azon horgásztársak részére, akik még nem váltották ki a 2021. évi okmányokat, a következő 3 időpont áll rendelkezésükre az engedély váltására a szokásos módon a Marzek Kner aulájában:

  1. Március 24-én 16:00 – 18:00 között
  2. Április 7-én és 21-én, 16:00 – 18:00 között

A vírusveszély miatti szabályok a horgász engedély váltásnál

Az engedélyek váltásához érkező sporttársak az épületen kívül várakozzanak.
Az aulában illetve a tárgyalóban egyszerre 1 – 1 horgásztárs várakozhat.
Belépni csak maszkban, az ajtó mellett található kézfertőtlenítő használata után lehet.

Lehetőleg mindenki pontosan annyi készpénz készítsen elő, amennyi az okmányok megvásárlásához szükséges. A tárgyalóban található szalagfüggönyt el fogjuk húzni, és inteni fogunk, ha a következő horgász beléphet az aulába.

Fodor László

Változás a Kner Nyomda Sporthorgász Egyesülete 2021. március 10-re hirdetett okmány árusításaival kapcsolatban

A SARS-CoV-2 koronavírus okán elrendelt veszélyhelyzeti intézkedésekre vonatkozóan a MOHOSZ OHSZK részéről új, kötelező érvényű (VIII.) eljárásrendi szabályzat jelent meg. Ennek részeként a 40. pontban az alábbi részletek lettek meghatározva:
a) az ügyintézés csak a szabadidős sporttevékenység gyakorlása legszükségesebb feltételeinek megteremtésére korlátozódjon,
b) az a bejáratnál, vagy a szabadban történjen,
Ezek alapján a március 10-re a Marzek Kner aulájában tervezett horgász okmányok árusításása elmarad. Azonban előre láthatólag a március 24-i és április 7 és 21-ére (16-18 óra között) tervezett okmány árusításokat már a meghirdetett időpontokban, a szokásos módon szeretnénk biztosítani. Így kérünk minden horgásztársat, hogy ezekben az időpontokban jelentkezzenek az okmányok kiváltására.
Azon horgásztársaknak a részére, akik még nem rendelkeznek érvényes okmányokkal, és biztosan szeretnének horgászni március 24-előtt, az alábbi okmány váltási lehetőséget tudjuk biztosítana:
Okmány árusítás helye: Békéscsaba, Borona utca 7/A
Árusítást végző személy: Fodor László
Időpont: 2021. március 10-én, 16:00-17:30 között.
Feltétel: Előzetes telefonon történt egyeztetés a 30 / 299-3645 számon.
A Borona utca 7/A cím megközelítése: Kórház utca (Előre pálya), Vandháti út, Kisegítő iskola utáni 2. utca jobbra. A Borona utca 7/A az 5 és 7-es számú házak közötti leágazásnál található:

Fodor László
Kner SHE elnök