Beszámoló a 2021. június 13-án tartott egyesületi közgyűlésről

A korona vírus miatti korlátozások nem tették lehetővé az eredetileg május 8-ra tervezett egyesületi közgyűlés megtartását. Ezért a közgyűlés időpontját június 13-án 11:30 percre hirdettük meg a Csaba-tavi nagyhal fogó verseny eredményhirdetése utáni időpontra. A közgyűlésen a horgászverseny indulóin kívül további 2 fő jelent meg, így 34 fő részvételével tudtuk a közgyűlést megtartani.

A közgyűlésen a szokásos napirendbe tartozó beszámolók elhangzottak, melyeket a megjelentek egyhangúlag elfogadtak. Ismertetésre került a Mérleg, Eredmény levezetés és a Közhasznúsági jelentés is. Ebben szerepelt, hogy az egyesületünk gazdálkodása a 2020 évben megfelelt az egyesület alapszabályaiban megfogalmazott céloknak. Teljesítettük a Közhasznúsági kritérium feltételét is, így ebben az évben is tudjuk fogadni az SZJA 1% felajánlásokat.

A közgyűlés végén a korábbi vezetőség mandátumának lejárta miatt új vezetőséget kellett választani. Mivel Lovas István titkár és Diószegi Gyuláné gazdasági vezetők már nem tudták vállalni az új 5 éves ciklus idejére való megbízatást, így mindenképpen új személyeket is kellett választani a vezetőségbe. Fodor László elnök megköszönte a 10 éves vezetőségi munkájukat, és jó egészséget kívánva 1-1 vásárlási utalványt adott a részükre.

Az új vezetőség tagjaira Szabó Imre tett javaslatot, melyet a tagság egyhangúlag elfogadott.

Így 2021 évtől az alábbi vezetőségi tagok kerültek megválasztásra:

  • Elnök: Fodor László
  • Alelnök: Gura Pál
  • Titkár: Vámos Károly
  • Gazdasági vezető: Tóth László
  • Felügyelő bizottság vezetője: Erdei István
  • Fegyelmi bizottság vezetője: Flender Attila

Beszámoló a 2021.06.12-13-án rendezett nagyhalfogó horgászversenyről

A Kner Nyomda Sporthorgász Egyesülete 2021.06.12-én 7:00 órától 13-án 11:00 óráig tartotta szokásos nagyhalfogó versenyét a Csaba-tavon. A versenyre előzetes regisztráció után lehetett jelentkezni, melyre 32 horgász nevezett. Szombati napon az időjárás nyárias arcát mutatta. A halók kapókedve bár nem volt kiemelkedő, de azért több indulónál is szépen szaporodtak a fogások. Az éjszakára jelzett hidegfront és eső menetrend szerűen megérkezett. Azonban most ez nem járt a fogások kedvezőbb alakulásával. Így vasárnap folyamán már kevesebb halfogás történt. Így is a verseny eredménye jó-közepesnek volt mondható. A horgászok többségének sikerült halat fognia. Az első 3 helyezés megállapításánál csak a nemes halakat vettük figyelembe. A további helyezésnél már minden halfajt beszámítottunk.

Eredmények:

  1. Varga Lajos 13450 gr. ponty megfogásával
  2. Gömöri János 12020 gr. ponttyal
  3. Flender Mátyás 10205 gr. ponttyal
  4. Erdei István 12880 gr. vegyes hal fogásával
  5. Pásztor István 9585 gr. vegyes hallal
  6. Vozár György 8050 gr. vegyes hallal

A legnagyobb hal megfogásáért a Marzek Kner Packaging Kft. különdíját Nagy István kapta, egy 4720 gr. ponty fogása által.

A legeredményesebb női versenyző Erdei Istvánné lett 7910 gr. vegyes hallal.

A legeredményesebb gyermek korú horgász Nagy Roland volt 2240 gr. vegyes hallal.

A versenyre 2 napi ebédet az egyesületünk biztosította.