Beszámoló a 2022. évi finomszerelékes horgászversenyről

A Kner Nyomda Sporthorgász Egyesülete 2022. május 15-én a Fás tavon tartotta finomszerelékes horgászversenyét. A versenyre előzetes regisztráció után lehetett jelentkezni. A reggeli versenyre 19 fő jelent meg. A rajthelyek kisorsolása után 8:00-tól 12:00 óráig tartott a verseny. A résztvevők számára a verseny ideje alatt az időjárás száraz, napos idő volt. Sajnos a halak étvágya meglehetősen szerényen alakult. 10 versenyzőnek sikerült valamilyen halat fogniuk. Ezek általában keszegek és kisebb kárászok voltak. Azonban volt egy versenyző, aki ekkor is remek eredményt produkált, hiszen ő a keszegek és kárászok mellett több pontyot és amurt is fogott. Ez a versenyző a már sokszorosan bizonyító Gura Pál volt. Tovább kiemelendő Varga Vivien 7 éves gyermekhorgász, aki szorgalmas küszözéssel a 4. helyezést meg tudta szerezni a felnőttek között.

Eredmények:

  1. Gura Pál 13050 gramm hallal
  2. Lovas István 1980 gramm hallal
  3. Diószegi Gyuláné 560 gramm hallal
  4. Varga Vivien 410 gramm hallal
  5. Pásztor István 400 gramm hallal
  6. Kluck Sándor 390 gramm hallal

Gratulálunk a helyezetteknek.

Horgászverseny 2022 Munkácsy tó (Gyula)

A KNER Nyomda Sporthorgász Egyesülete 2022. június 11-én (szombaton), 8 órától június 12-én (vasárnap) 11 óráig tartja nagyhal fogó horgászversenyét a gyulai Munkácsy tavon. A versenyen való részvétel díját és 2 napi ebédet az egyesületünk biztosítja a résztvevőknek. 

A versenyen való részvétel feltétele, hogy a versenyt megelőzően az indulni kívánó horgásztársaknak előzetes regisztrációt kell végezniük 2022.05.23-tól 2022.06.09-én 16:00 óráig tartó regisztrációs időszakban. A regisztrációhoz 2000 Ft letétet át kell adni egy lezárt borítékban, melyet a Marzek Kner Packaging Kft. recepcióján kell elhelyezni. A borítékon feladóként az indulni kívánó horgász nevét kell feltüntetni, a levél címeként a „Horgászverseny nevezés”-t kell ráírni. Illetve fel kell iratkozni a recepción található listára. A regisztrációs letét személyesen is átadható Fodor László vagy Vámos Károly egyesületi vezetők részére.
A versenyen megjelenő horgásztársak a letétet a verseny napján visszakapják. Ha valaki azonban elvégezte a regisztrációt, de mégsem jelenik meg a verseny indulásakor, akkor a letétet nem kaphatja vissza. Az ilyen letétet a következő évi versenyeink költségeihez használjuk fel. A verseny előtti gyülekezés a Munkácsy tó előtti büfénél 7:45-ig lehetséges.

A versenyen az 1-3. helyezést a fogott nemes halak összes súlya alapján állapítjuk meg. A további helyezések megállapításánál már az egyéb halakat is beszámítjuk.  Így a 4-6. helyezett részesül még díjazásban. Külön díjban részesül a legnagyobb súlyú halat fogó horgász. A versenyen fogott halakból elvinni nem lehet (nincs lehetőség a versenyhez kiegészítő jegyet váltani). A Munkácsy tavi szabályok szerint a fogott halakat a kiemelés után pontymatracon kell elhelyezni, és ott kell a horog szabadítást elvégezni, majd a mérlegelés és esetleges fotózás után kíméletes módon vissza kell helyezni a vízbe. Akik nem rendelkeznek saját pontymatraccal, a regisztrációs levél borítékján jelezhetik kölcsönzési igényeiket. Az egyesületünk 9 db pontymatraccal rendelkezik, amelyet igénylési sorrend szerint tudunk rendelkezésre bocsájtani. A fogott halak mérlegelése folyamatosan történik. Tokhal vagy 10 kg-ot meghaladó halak fogását azonnal kell jelezni a mérlegelőknek. A kisebb súlyú halak ideiglenesen elhelyezhetők egy legalább 150 cm hosszú, keretes haltartóban vagy pontyzsákban, amíg a mérlegelők odaérnek.

A versennyel kapcsolatos további információk kérhetők:

Fodor László, Mobil: +36 30 299 3645

Vámos Károly, Mobil: +36 30 338 1582

Fodor  László
Kner SHE
elnök

Horgászverseny

A KNER Nyomda Sporthorgász Egyesülete 2022. május 15-én (vasárnap), 7 órától 12 óráig tartja Finomszerelékes (úszós) halfogó horgászversenyét a tagjai részére a Fás tavon.

A versenyen rész venni kívánó horgászok 6:45-ig jelentkezhetnek a Fás-tó Wágner utca oldalán a tó első felében található horgászhelyeken (nem a versenypálya szakaszon).  A versenyen a MOHOSZ versenyszabályai az irányadóak, versenyzésre 1 db úszós készség használható. A verseny ideje alatt maximum 8 liter bekevert etető anyag (a hozzá adott földel és gabona magvakkal együtt), és maximum 2 dl élő csali használható. A versenyen részvevő horgászoknak a fogott halak életben tartására minimum 150 cm hosszúságú keretes haltartóval kell rendelkezniük (drótszák használata tilos), és a fogott halakat kíméletes módon kell elhelyezniük és tárolniuk a haltartójukban, majd a mérlegelés után minden halat vissza kell engedni a vízbe.

A verseny eredményét a fogott halak összes súlya alapján határozzuk meg. Minden fogott hal beszámít az eredménybe, a védelem alatt lévők kivételével. A versenyen az első hat helyezettet fogjuk díjazni.

A versenyen való részvétel feltétele egy előzetes regisztráció 2022.04.25-től 2022.05.12-én 16:00 óráig tartó időszakban az alábbi módok valamelyikén:

  1. Az egyesületünk honlapján az alábbi linkre kattiintva, a nevezni kívánó horgász nevének megadásával:https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScrO4cqZD0-qUWcvN5a8RBpltKxRX_cgqKHTaWmTAsduzB1Wg/viewform
  2. Levélben vagy telefonon:
    Vámos Károly, Mobil.: +36 30 338 1582
    Levelezési cím: Vámos Károly, 5600 Békéscsaba, Mandula utca 8.
    Fodor László, Mobil: +36 30 299 3645 vagy 66/525-658
    Levelezési cím: Fodor László, 5600. Békéscsaba, Baross út 9-21

 

 

Közgyűlési meghívó

A KNER NYOMDA Sporthorgász Egyesülete 2022. március 5-én, szombaton 9:00 órai kezdettel közgyűlést tart a Kornélia Étteremben, Békéscsaba, Baross u. 9-21.

Napirendi pontok:

  1.  2021 évben végzett egyesületi munka beszámolója.
  2. A 2021 évi költségvetési beszámoló és a 2022 évi költségvetési terv ismertetése.
  3. A Felügyelő Bizottság beszámolója.
  4. A Fegyelmi Bizottság beszámolója.
  5. 2022. évi ülés és munkaterv.
  6. Egyéb.

2022. évi rendezvénynaptár:

  1. Horgászengedélyek árusítása: KNER Nyomdában szerdai napokon 16- 18 óráig
    Időpontok: január 26, február: 9, 23, március: 9, 23, április: 13.
  2. Közgyűlés: március 5-én 9:00 órai kezdettel a Kornélia Étteremben.

  3. Finomszerelékes (kishalfogó) verseny:
    Fás tó (a tó elején). május 15-én (vasárnap), 7:00- 12:00 óráig. Az elkésők nem nevezhetnek! A versenyen azok indulhatnak, akik regisztrálnak a levél alján jelzett módok valamelyikén. Regisztrációs időszak: 2022.04.25-től 2022.05.12-én 16:00 óráig.
  4. Nagyhalfogó verseny:
    Munkácsi tó, Gyula június 11-én 8:00-tól 12-én 11:00 óráig (szombat-vasárnap). A két napos verseny bérleti díját és két napi ebéd étkezés költségeit az egyesület biztosítja. A versenyen azok indulhatnak, akik regisztrálnak a levél alján jelzett módok valamelyikén. Regisztrációs időszak: 2022.05.23-tól 2022.06.09-én 16:00 óráig.
  5. Feeder verseny:
    Fás tó (a tó elején). szeptember 11-én (vasárnap), 7:00- 12:00 óráig
    . Az elkésők nem nevezhetnek! A versenyen azok indulhatnak, akik regisztrálnak a levél alján jelzett módok valamelyikén. Regisztrációs időszak: 2022.08.22-tól 2022.09.08-án 16:00 óráig.
  6. Elnökségi ülés: 2022.12.28.

Felhívjuk tisztelt tagságunk figyelmét, hogy a tagdíjak, az állami jegyek és az engedélyek megvásárlására egyesületünknél az utolsó árusítási napig 2022.04.13-ig van lehetőség.

A tervezett horgászversenyeken azok indulhatnak, akik a versenyt megelőzően regisztrálnak a jelzett időpontok között az alábbi módok valamelyikén:

  1. Az egyesületünk honlapján a versenyhez kapcsolódó hirdetmény regisztrációs felületén. WEBcím: www.knerhorgasz.hu.
  2. Levélben vagy telefonon. Levelezési cím: Vámos Károly 5600. Békéscsaba, Mandula u. 8. Telefon: mobil 30/338-1582,
    vagy Fodor László. 5600. Békéscsaba, Baross út 9-21.Telefon: 66/525-658. Mobil: 30/299-3645.
  3. A Munkácsi tavi nagyhalfogó versenyen való részvételhez 2000 Ft letétet is át kell adni egy lezárt borítékban, melyet a Marzek Kner Packaging Kft. recepcióján kell elhelyezni. A borítékon feladóként az indulni kívánó horgász nevét kell feltüntetni, a levél címeként a „Horgászverseny nevezés”-t kell ráírni. Illetve fel kell iratkozni a recepción található listára. A regisztrációs letét személyesen is átadható Fodor László vagy Vámos Károly egyesületi vezetők részére.
    A versenyen megjelenő horgásztársak a letétet a verseny napján visszakapják. Ha valaki azonban elvégezte a regisztrációt, de mégsem jelenik meg a verseny indulásakor, és nem tud nyomós indokkal szolgálni, akkor a letétet nem kaphatja vissza. Az ilyen letétet a következő évi versenyeink költségeihez használjuk fel. A Munkácsi tavon a horgászat feltétele a pontymatrac és szájfertőtlenítő használata. Egyesületünk 9 db pontymatrac vásárolt, így akinek ez nem állna rendelkezésre, a regisztrációkor jelezze a pontymatrac kölcsönzési igényét. Az igényeket a kérések beérkezése sorrendjében tudjuk biztosítani a készlet erejéig.

A 2021. évi fogási naplók leadási határideje 2022. február 28. Aki a fogási naplóját az új okmányok megvásárlásáig, de legkésőbb február 28-ig nem adja le, a 2022. évi állami jegyet emelt áron vásárolhatja meg.

Kérjük tagságunkat, hogy a SZJA 1%-val egyesületünket támogatni szíveskedjenek!

Adószámunk: 19977850 1 04

A felnőtt tagok tagdíja nem változott. Az ifjúsági tagoknak (15. életévtől) 1000 Ft tagdíjat kell megfizetni. 2000-ről 3000 Ft-ra emelkedett a Szövetségi hozzájárulás díja, a felnőtt éves területi jegyek általában 2000 Ft-al emelkedtek 2021 évhez képest.

A közgyűlésen és valamennyi versenyünkön számítunk megjelenésükre!

Amennyiben a közgyűlés határozatképességéhez a meghirdetett 9:00 órai kezdésre a megjelent tagok száma nem elég, akkor a közgyűlést ugyanezen napon 9:30-kor tartjuk meg, amikor a határozatképesség a megjelent tagok a létszámától függetlenül megállapítható.

Ezen tájékoztatóban szereplő tervezett rendezvényeik a koronavírushoz kapcsolódó aktuális szabályok függvényében lesznek megtarthatók. Így kérjük a horgásztársainkat, hogy a rendezvények időpontja előtt pár nappal ellenőrizzék a honlapunkon (www.knerhorgasz.hu.) vagy érdeklődjenek a vezetőség tagjainál telefonon, hogy nincs-e valamilyen változás a rendezvény megtartásával kapcsolatban.
Szájmaszk használatát, kézfertőtlenítő használat és távolságtartást az adott időpontban érvényes általános, és üzemi szabályok szerint kérjük betartani.

            Kner SHE Elnökség

Beszámoló a 2021.09.12-én a Fás-tavon megtartott feeder versenyről

A verseny 6:45-kor kezdődő rajthelyek kisorsolásához 20 horgász jelentkezett a helyszínen. A reggeli időszak még kicsit hűvös volt, de később a hőmérséklet fokozatosan emelkedett, és a verseny végére nyárias idő köszöntött ránk. A halak kapókedve kezdetben meglehetősen szerény volt. Később azért érkeztek jelzések a fogásokról, amelyek többsége törpeharcsa volt, de akadt keszeg, kárász, és néhány ponty fogás is. Végül 9 főnél kellett mérlegelést végezni. A dobogós helyek megszerzéséhez szükséges volt 1-2 ponty, vagy nagyobb dévér megfogása is.

Eredmények:

  1. Kluck Ákos 5100 gr. hallal
  2. Pásztor István 5010 gr. hallal
  3. Gura Pál 4450 gr. hallal
  4. Lovas István 2520 gr. hallal
  5. Vidó Dániel 1810 gr. hallal
  6. Flender Attila 1630 gr. hallal

Gratulálunk a díjazottaknak, és köszönjük a versenyzők részvételét.

Fodor László
Kner SHE elnök

Szabad stílusú Feeder halfogó horgászverseny

A KNER Nyomda Sporthorgász Egyesülete 2021. szeptember 12-én (vasárnap), 7 órától 12 óráig tartja szabad stílusú Feeder halfogó horgászversenyét a tagjai részére a Fás tavon.

A versenyen rész venni kívánó horgászok 6:45-ig jelentkezhetnek a Fás-tó Wágner utca oldalán a tó első felében található horgászhelyeken (nem a versenypálya szakaszon).  A versenyzésre 1 db kizárólag rezgő spicces (feeder, picker) bot használható, és a kapás jelzésére kizárólag a bot spicce szolgálhat. Az etetőkosár típusában, az előke hosszában, a horgászzsinór típusában és az etetőanyag bejuttatásának módjában nem szabunk korlátokat. A verseny ideje alatt maximum 8 liter természetes eredetű bekevert etető anyag (a hozzá adott földel és gabona magvakkal együtt), és maximum 2 dl élő csali használható. A versenyen részvevő horgászoknak a fogott halak életben tartására minimum 150 cm hosszúságú keretes haltartóval kell rendelkezniük (drótszák használata tilos), és a fogott halakat kíméletes módon kell elhelyezniük és tárolniuk a haltartójukban, majd a mérlegelés után minden halat vissza kell engedni a vízbe.

A verseny eredményét a fogott halak összes súlya alapján határozzuk meg. A méreten aluli halakat azonnal vissza kell engedni, így a verseny eredményébe nem tudjuk beszámítani. A versenyen az első hat helyezettet fogjuk díjazni.

A versenyen való részvétel feltétele egy előzetes regisztráció 2021.08.24-től 2021.09.09-én 16:00 óráig tartó időszakban az alábbi módok valamelyikén:

  1. Az egyesületünk honlapján az alábbi linkre kattintva, és megadva az indulni kívánó horgász nevét:
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScrO4cqZD0-qUWcvN5a8RBpltKxRX_cgqKHTaWmTAsduzB1Wg/viewform
  2. Levélben vagy telefonon:
    Lovas István, Mobil.: +36 30 275 1657
    Levelezési cím: Lovas István, 5600 Békéscsaba, Pásztor u. 55 2/9.
    Fodor László, Mobil: +36 30 299 3645 vagy 66/525-658
    Levelezési cím: Fodor László, 5600. Békéscsaba, Baross út 9-21

Beszámoló a 2021. június 13-án tartott egyesületi közgyűlésről

A korona vírus miatti korlátozások nem tették lehetővé az eredetileg május 8-ra tervezett egyesületi közgyűlés megtartását. Ezért a közgyűlés időpontját június 13-án 11:30 percre hirdettük meg a Csaba-tavi nagyhal fogó verseny eredményhirdetése utáni időpontra. A közgyűlésen a horgászverseny indulóin kívül további 2 fő jelent meg, így 34 fő részvételével tudtuk a közgyűlést megtartani.

A közgyűlésen a szokásos napirendbe tartozó beszámolók elhangzottak, melyeket a megjelentek egyhangúlag elfogadtak. Ismertetésre került a Mérleg, Eredmény levezetés és a Közhasznúsági jelentés is. Ebben szerepelt, hogy az egyesületünk gazdálkodása a 2020 évben megfelelt az egyesület alapszabályaiban megfogalmazott céloknak. Teljesítettük a Közhasznúsági kritérium feltételét is, így ebben az évben is tudjuk fogadni az SZJA 1% felajánlásokat.

A közgyűlés végén a korábbi vezetőség mandátumának lejárta miatt új vezetőséget kellett választani. Mivel Lovas István titkár és Diószegi Gyuláné gazdasági vezetők már nem tudták vállalni az új 5 éves ciklus idejére való megbízatást, így mindenképpen új személyeket is kellett választani a vezetőségbe. Fodor László elnök megköszönte a 10 éves vezetőségi munkájukat, és jó egészséget kívánva 1-1 vásárlási utalványt adott a részükre.

Az új vezetőség tagjaira Szabó Imre tett javaslatot, melyet a tagság egyhangúlag elfogadott.

Így 2021 évtől az alábbi vezetőségi tagok kerültek megválasztásra:

  • Elnök: Fodor László
  • Alelnök: Gura Pál
  • Titkár: Vámos Károly
  • Gazdasági vezető: Tóth László
  • Felügyelő bizottság vezetője: Erdei István
  • Fegyelmi bizottság vezetője: Flender Attila

Beszámoló a 2021.06.12-13-án rendezett nagyhalfogó horgászversenyről

A Kner Nyomda Sporthorgász Egyesülete 2021.06.12-én 7:00 órától 13-án 11:00 óráig tartotta szokásos nagyhalfogó versenyét a Csaba-tavon. A versenyre előzetes regisztráció után lehetett jelentkezni, melyre 32 horgász nevezett. Szombati napon az időjárás nyárias arcát mutatta. A halók kapókedve bár nem volt kiemelkedő, de azért több indulónál is szépen szaporodtak a fogások. Az éjszakára jelzett hidegfront és eső menetrend szerűen megérkezett. Azonban most ez nem járt a fogások kedvezőbb alakulásával. Így vasárnap folyamán már kevesebb halfogás történt. Így is a verseny eredménye jó-közepesnek volt mondható. A horgászok többségének sikerült halat fognia. Az első 3 helyezés megállapításánál csak a nemes halakat vettük figyelembe. A további helyezésnél már minden halfajt beszámítottunk.

Eredmények:

  1. Varga Lajos 13450 gr. ponty megfogásával
  2. Gömöri János 12020 gr. ponttyal
  3. Flender Mátyás 10205 gr. ponttyal
  4. Erdei István 12880 gr. vegyes hal fogásával
  5. Pásztor István 9585 gr. vegyes hallal
  6. Vozár György 8050 gr. vegyes hallal

A legnagyobb hal megfogásáért a Marzek Kner Packaging Kft. különdíját Nagy István kapta, egy 4720 gr. ponty fogása által.

A legeredményesebb női versenyző Erdei Istvánné lett 7910 gr. vegyes hallal.

A legeredményesebb gyermek korú horgász Nagy Roland volt 2240 gr. vegyes hallal.

A versenyre 2 napi ebédet az egyesületünk biztosította. 

Nagyhal fogó verseny és egyesületi közgyűlés a Csaba tónál

Nagyhal fogó verseny kiírás

A KNER Nyomda Sporthorgász Egyesülete 2021. június 12-én (szombaton), 7 órától június 13-án (vasárnap) 11 óráig tartja nagyhal fogó horgászversenyét a Csaba tavon. A versenyen való részvétel díját és 2 napi ebédet az egyesületünk biztosítja a résztvevőknek. 

A versenyen való részvétel feltétele, hogy a versenyt megelőzően az indulni kívánó horgásztársaknak előzetes regisztrációt kell végezniük május 28-tól június 10-én 16:00 óráig tartó regisztrációs időszakban. A regisztrációhoz 2000 Ft letétet át kell adni egy lezárt borítékban, melyet a Marzek Kner Packaging Kft. recepcióján kell elhelyezni. A borítékon feladóként az indulni kívánó horgász nevét kell feltüntetni, a levél címeként a „Horgászverseny nevezés”-t kell ráírni. Illetve fel kell iratkozni a recepción található regisztrációs listára. A regisztrációs letét személyesen is átadható Fodor László vagy Lovas István egyesületi vezetők részére.
A versenyen megjelenő horgásztársak a letétet a verseny napján visszakapják. Ha valaki azonban elvégezte a regisztrációt, de mégsem jelenik meg a verseny indulásakor, akkor a letétet nem kaphatja vissza. Az ilyen letétet a következő évi versenyeink költségeihez használjuk fel. A verseny előtti gyülekezés a Csaba tó előtti büfénél 6:45-ig lehetséges.

A versenyen az 1-3. helyezést a fogott nemes halak összes súlya alapján állapítjuk meg. A további helyezések megállapításánál már az egyéb halakat is beszámítjuk.  Így a 4-6. helyezett részesül még díjazásban. Külön díjazásban részesül a legnagyobb  súlyú halat fogó horgász. Az új szabályok szerint a versenyen fogott halakból elvinni nem lehet. A Csaba tavi szabályok szerint a fogott halakat a kiemelés után pontymatracon kell elhelyezni, és ott kell a horog szabadítást elvégezni, majd a mérlegelés és esetleges fotózás után vissza kell helyezni a vízbe. Ezért lehetőség szerint mindenki hozzon magával pontymatracot. 

A korona vírus okozta veszélyhelyzet miatt a versenyre való nevezéshez és a versenyen való részvételhez fokozott biztonsági szabályokat kell betartani. A versenyre csak egészséges és tünetmentes horgásztársak jelentkezését várjuk. Oltási igazolvány azonban nem szükséges. A verseny kezdete előtti gyülekezés alatt, valamint a versenyen és ebéd közben, valamit az eredményhirdetés során kérjük a horgásztársakat a 1,5 m-es biztonsági távolság betartására (kivétel családtagok között), illetve a szokásos kézfogások, puszik és a közös használatú poharak mellőzésére. A verseny előtti horgászhelyek kisorsolását nem személyes sorszám húzással, hanem az egyik szervező által végzett sorszám húzással biztosítjuk minden horgász esetén. Ezen szabályok betartásához a szervezők a horgásztársak megértését kérik. Ha valaki már nevezett a versenyre, és átadta a regisztrációs letétet, de a verseny előtt megbetegedne, vagy valamilyen koronavírus tünete lenne, kérjük ne jöjjön a versenyre. Ezt telefonon jelezze a szervezőknek. Ekkor természetesen a regisztrációs letétet a későbbiekben vissza fogja kapni.

A versennyel kapcsolatos további információk kérhetők:
Lovas István, Mobil: +36 30 275 1657
Fodor László, Mobil: +36 30 299 3645

Közgyűlési meghívó

A Kner Nyomda Sporthorgász Egyesülete éves közgyűlését a Csaba tavi nagyhal fogó verseny eredmény hirdetése után, a Matróz bűfé és a Csaba tó közötti füves részen tartja 2021.06.13-án 11:30 órai kezdettel. Erre minden egyesületi tagot szeretettel várunk.

Napirendi pontok:

  1. 2020 évben végzett egyesületi munka beszámolója.
  2. A 2020. évi költségvetési beszámoló.
  3. Közhasznúsági jelentés, mérleg és eredmény levezetés ismertetése, elfogadása
  4. A 2021 évi költségvetési terv ismertetése.
  5. 2021 évi ülés és munkaterv. ismertetése
  6. A Felügyelő Bizottság beszámolója.
  7. A Fegyelmi Bizottság beszámolója.
  8. Egyéb
  9. Új vezetőség választása

Fodor László
Kner SHE elnök

Május 8-ra tervezett közgyűlés elmarad

A korona vírus veszélyhelyzet miatt az április 30-án kiadott szabályok alapján az egyesületi közgyűlések megtartására jelenleg nincs lehetőség. Így a Kner Nyomda Sporthorgász Egyesülete május 8-ra tervezett közgyűlése elmarad. A közgyűlést egy későbbi, jelenleg nem meghatározható időpontban fogjuk megtartani.

Szintén nincs lehetőség jelenleg egyesületi horgászversenyek rendezésére. Így előre láthatólag a május 16-ra a Fás-tóra tervezett finom szerelékes verseny versenyünk szintén elmarad. 

Az egyesületi rendezvények megtartására vonatkozó szabályok változása a jelenlegi ismereteink szerint 5 millió személy beoltása után várható. Így kérjük az egyesületünk tagjait, hogy kísérjék figyelemmel a híradásokban az oltással kapcsolatos számok alakulását és az ezekhez kapcsolódó szabályok változását.

Amennyiben lehetőség lesz az egyesületünk tervezett programjainak megtartására, erre vonatkozóan a tervezhető időpontok előtt legalább 1 héttel tájékoztatást jelentünk meg a honlapunkon, illetve az e-mail címmel rendelkező horgásztársainknak e-mail értesítést is küldünk. 

Fodor László
Kner Nyomda SHE
elnök